Ifjúsági munka

Civil projektmenedzsment

Milicz Ákos
A Civil Projektmenedzsment című kiadvány kifejezetten a civil szférát célozza meg, alapozó, bevezető szándékkal szól azoknak, akik egyesületükben, alapítványukban, helyi szervezetükben akarnak egy egyszerű civil projektet megvalósítani sikeresen, átgondoltan, megfelelően dokumentáltan. A szerző nem pályázatírói kézikönyvet, tudományos művet kívánt készíteni. Inkább az hajtott alkotás közben, hogy olyan hiánypótló kiadvány készüljön a civil szervezetek számára, amely valóban gyakorlati segítséget nyújt munkájukhoz.

Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés 2009

Szász Henriett, Vajda Árpád
Tanulmányunkkal nem titkoltan az is célunk, hogy megvitatásával apropót szolgáltassunk különböző ifjúsági-, és társ ágazatbeli szakértőknek, döntéshozóknak és maguknak a korosztály képviselőinek közös szakmai beszélgetésekre, vitákra. Ennek érdekében a megjelenést követően több szakmai műhelyt szervezünk a korosztállyal kapcsolatos problémák, lehetőségek megvitatására a személyes találkozást és a virtuális tér adta lehetőségeket egyaránt kihasználva. Reméljük kiadványunk alkalmas lesz arra, hogy a régióban élő fiatalok, és a korosztály fejlesztését szolgáló emberi és anyagi erőforrások helyzetét, szerepét, lehetőségeit jobban megértse az, aki forgatja, egyaránt tudja hasznosítani tervezésben, elemzésben dolgozó szakember, a fiatalok ügye iránt elköteleződő döntéshozó, és a terepen dolgozó ifjúsági szakember.

Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés 2009

Magdali Csaba, Pórszász Balázs, Rafa-Gyovai Tibor, Rappai Erika
2009-ben a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Dél-Dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodája elkészítette a második Regionális Ifjúsági Helyzetelemzést abból a célból, hogy átfogó képet adjon a dél-dunántúli fiatalok helyzetéről. Az elemzésben kitérünk demográfiai, oktatási, foglalkoztatási, gazdasági-szociális, egészségügyi, közösségi illetve a szabadidőt illető adatok elemzésére, valamint bemutatjuk a régió ifjúságszakmai szolgáltató rendszerét, és a régió ifjúsági szereplőinek forrásfelvevő képességét.

Demokráciában élni

Rolf Gollob
A könyv kilenc fejezetben foglalkozik a demokratikus állampolgárságra neveléssel és az emberi jogi oktatással. A fejezetek mindegyike négy óravázlatot tartalmaz, valamint részletesen kifejtett tanítási javaslatok és a diákok által kitölthető munkalapok, ábrák találhatók benne.

Diákjogi Tudor

Madár Csaba, Milicz Ákos
2007-ben az Országos Diákparlament ajánlása alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium olyan egyszerű, közérthető, a napi élethelyzeteket bemutató, diákjogi konfliktusokat tárgyaló elektronikus kiadvány elkészítésére kérte fel a Diákjogi Szektor szervezeteit, amely a 2010-es Országos Diákparlament témáihoz is illeszkedik, ugyanakkor önálló, ismeretbővítő szakmai anyagként is használható bárki számára a közoktatásban.

Diákönkormányzatok az iskolán kívül

Gerő Márton
A cikk bemutatja a múlt példáiból és tapasztalataiból kiindulva, hogy a diák-ifjúsági közéleti munka szervezése hogyan fogható fel az iskola falain kívül, a településen és a kistérségben.

Egyenlő esély fiataloknak - Tkit sorozat

Földesi Szabolcs
Az Európai Bizottság e kiadvány segítségével olyan módszereket, megközelítési módokat és felfogást mutat be, mely a hátrányos helyzetű fiatalok bevonását segíti elő.

Együttműködési lehetőségek civil szervezetek és helyi önkormányzatok között Dem Net könyvek 3.Hálózat a Demokráciáért Program

Tóbiás László (szerkesztő)
A könyv célja az, hogy a civil szervezetek, illetve a velük kapcsolatban álló önkormányzatok számára áttekintést adjon a két szektor közötti együttműködés, különösen a közszolgáltatások terén való feladatmegosztás magyarországi helyzetéről. A könyv szerzői az önkormányzatok és a civil szervezetek oldaláról is bemutatják az együttműködés területeit, feltételeit, esetleges nehézségeit.

Együttműködők szakkörös füzete

Csatári Emese
A kiadványt a Kalamáris Ifjúsági Egyesület adta ki, mely számos együttműködési formát és kapcsolatot alakított ki az Észak-alföldi Régióban működő civil szervezetekkel. A kiadvány jó példákat sorakoztat fel, hogy megmutassák másoknak, hogyan is gondolkodnak az együttműködésekről és milyen tapasztalataik vannak e téren ebben a régióban.

Észak-alföldi ifjúsági szervezetek küldetéstudata

Murányi István
A Debreceni Egyetem Szociológia Tanszéke által 2006-ban készített kutatást olvashatják az érdeklődők, mely az Észak-alföldi Régióban működő civil szervezetek küldetésfelfogását, misszióját mutatja be.

Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés 2005

Kollár-Éri István
A tanulmány az Észak-alföldi Régióban élő fatalok demográfai jellemzői mellett olyan aktuális problémákat mutat be, mint az értékrend, életmód vagy a drogfogyasztás vagy az ifjúságpolitika helyzete. Másrészt képet kapunk az intézményhálózat működéséről is. (pályázatok, források, szolgáltatások tekintetében.)

Észak-alföldi Regionális Ifjusági Helyzetelemzés 2009

Kollár- Éri István
Ahogy a településképek, utcanevek is eltérőek régiónk városaiban, falvaiban, úgy az ifjúsági munka tartalmára vonatkozó elképzelések, illetve a fiatalokért (jobb esetben a fiatalokkal) végzett munka feltételei sem azonosak. A kiadványban szereplő három tanulmány mindegyike arra keresi a –közvetve - közvetlenül - választ, hogy ezen eltérő feltételek mellett milyen formát, milyen formákat vesz fel a települési ifjúsági munka, milyen tartalommal töltődik fel, s hogy milyen problémákkal kell szembenéznie.

Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010

Dr. Szabó Ildikó, Marián Béla
Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla közös kötetében olyan átfogó, társadalmasított regionális ifjúsági stratégiát vázolnak fel, amely bemutatja az Észak-alföldi Régió fiataljainak társadalmi helyzetét, meghatározza az ifjúságügy regionális hiányterületeit, szükségleteit, a fejlesztés lehetőségeit, feltárja a már érvényben lévő fejlesztési tervdokumentumokhoz való kapcsolódási lehetőségeket, továbbá az elkészült nemzeti ifjúsági stratégiához illeszkedő, a régióban működő ifjúsági szervezetekkel egyeztetett fejlesztési projektjavaslatokat fogalmaz meg.

Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Helyzetelmzés 2009

Hogya Orsolya, Mihályi Helga, Papp Zsolt, Sóki János, Váradi Zsolt
A jelen ifjúsági helyzetelemzés - a 2006-ban készített hasonló elemzés folytatásaként - felhívja a figyelmet a régióban élő fiatalok élethelyzetére, értékrendbeli azonosulásukra, szociális körülményeikre. Bemutatja az ifjúságpolitikai intézményrendszer regionális helyzetét. Tükröt kíván állítani az önkormányzatok ifjúsági feladatellátása elé, bemutatva a jelenlegi állapotok pillanatnyi helyzetét. Az elemzés képet ad a régió ifjúsági szervezeteinek helyzetéről, rámutat a civil szervezeti adottságokra, illetve az elmúlt időszakban zajló változásokra. Fel kívánja hívni a figyelmet a fiatalok demokráciára nevelésének fontosságára, ami az ifjúsági fejlesztő munka sarkalatos elemeként jelenik meg.

Európa - fiatalok - részvétel Szöveggyűjtemény az ifjúsági terület európai megközelítéseiről és irányelveiről

szerző nélkül
A szöveggyűjtemény az ifjúsági munka európai megközelítéseiről, ajánlásokról, és egyéb irányelvekről tratalmaz rövidebb írásokat, illetve az irányelvek teljes tartalmának magyar nyelvű fordításait.A kötet tartalmazza továbbá az európai strukturált párbeszéd fiatalokkal folyamat célrendszerét, az Európa Tanács ifjúságpolitikájának jövőjére vonatkozó ajánlást ( AGENDA 2020)

Fejlesztés alatt - Polgári szerepek, ifjúság és európa

Peter Merry
Az Európa Tanács és az Európai Bizottság elsőszámú prioritássá emelte az európai polgári szerepek témáját az Ifjúságsegítők Európai Képzéséről szóló Partnerségi Megállapodásban. Európai intézményekként tisztában vannak azzal, hogy a tagállamaik tenni szeretnének valamit ebben az ügyben. Elsősorban a polgári szerepekkel kapcsolatban – hogyan ösztönözhetnék a fiatalokat arra, hogy aktívabb szerepet vállaljanak a társadalomban? Mi az oka annak, hogy a fiatalok látszólag kiábrándultak a hagyományos politikai tevékenységekből, és nem is érdeklődnek iránta? – amint azt politikusaink állítják. Másodsorban Európával mint hozzáadott értékkel kapcsolatban – milyen jelentéssel bír ez a közösség az emberek számára? Olyan közösségként érzékelik, amelyhez tartoznak.

Fejlesztői egypercesek - Kis történetek nagy változásokról

Bitter Janka, Dézsi Katalin, Dr. Henn Péter, Földesi Dóra, Herperger Babett, Horváth Tamás, Kovács Arnold, Lencsés Brigitta, Molnár Kriszta, Németh Orsolya, Papp András, Papp Zsuzsa, Dr. Süveges Antal Pál, Vágvölgyi Gusztáv
Az IKSZE új kiadványa pontos definíciók és tudományos cikkek helyett olvasmányos, szórakoztató, irodalmias, változatos és informatív módon próbálja meg elmondani, hogy mi a nonprofit szervezetfejlesztés. Fejlesztőkkel készült interjúk, szervezetek, fejlesztők által írt novellák, illetve a szektort röviden bemutató tanulmány alkotják a kötetet.

Felsőoktatásban tanuló fiatalok problémái, útkeresése, pályafejlődése a 21. század kezdetén Magyarországon

Puskás-Vajda Zsuzsa (szerk.)
Felsőoktatási Tanács Egyesület e kötet tanulmányainak közreadásával a hallgatói tanácsadás szakmai megvalósításának mikéntjéhez szeretne hozzájárulni. A kötet szerzői: nagy tapasztalattal rendelkező tanácsadó szervezetek és frissen diplomázott pályakezdő pszichológusok írásaikban a felsőoktatási tanácsadás egy-egy problémacsoportját írják le, elemzik.

Fiatalok társadalmi részvétele

Bánszegi Zsuzsa
A kiadvány új korszakot nyit meg az ifjúsági szakmában a részvétellel kapcsolatos felfogások tekintetében. A részvétel alkotó elemei, jó példái, előnyei és alapelvei mellett bemutatásra kerülnek a részvételt elősegítő hazai és európai dokumentumok, valamint a részvétel és bevonás fokozatai is.

Gyémántcsiszolók

Hamvas László
Az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács 2000-2002 között több száz pályázatot támogatott 14 különböző kategóriában. A pályázatok által megvalósult programokon több ezer fiatal vett részt, melyek közül a Hajdúsági Hallgatói Önkormányzatok Kulturális Egyesülete a 20 legérdekesebbet csokorba gyűjtötte.

Oldalak