Középiskolások Szabadegyeteme

Általános információk a jó gyakorlatról
Jó gyakorlat elnevezése: 
Középiskolások Szabadegyeteme
Kapcsolattartó (k) adatai
Név: 
Markó Ábel
E-mail: 
markoabel.ma [at] gmail.com
Telefon: 
+36 30 655 9757
Szervezet adatai
Név: 
Középiskolások Szabadegyeteme Egyesület
Település: 
Budapest
E-mail: 
kommunikacio [at] szabadegyetem.elte.hu
Telefon: 
+36 30 655 9757
A gyakorlat leírása
Téma: 
Ifjúságügy, önkéntesség
Jó gyakorlat rövid leírása: 
A Középiskolások Szabadegyeteme egy olyan pedagógiai programot takar, melynek keretében a különböző szakkollégiumokból érkező szervezők körülbelül 55 résztvevő középiskolás diáknak (9-11. évfolyam) tartanak ismeretterjesztő, figyelemfelkeltő előadásokat a saját tudományterületükről, ezáltal túl a kellemes, közösségi elemekkel tarkított nyári időtöltésen - lehetővé teszi e korosztály számára a mindennapokban is hasznos és releváns szakmai ismeretek elsajátítását, egyetemistákkal körülvett, kortárs közegben. A jó gyakorlat, azaz a nyári tábor célja, hogy az ország különféle részeiből érkező diákokkal megismertesse az egyetemi szakokat, ízelítőt nyújtson azok tartalmából, valamint segítséget nyújtson a diákoknak, hogy a hozzájuk leginkább illő szakot találhassák meg. A tábor hazánkban hiánypótló-jellegű, hiszen a pályaválasztás és az egyetemi jelentkezés előtt álló középiskolások nem részesülnek szervezett keretek között megfelelő és hiteles tájékoztatásban a felsőoktatásról, valamint az egyes tudományterületekről – így sok esetben a megalapozott választáshoz szükséges információk hiányában, nagyrészt a "sötétben tapogatózva" kényszerülnek döntést hozni. A Szabadegyetemmel – enyhítve ezen az információhiányos állapoton – a szakmailag sikeres és közösségileg is aktív egyetemi hallgatókból álló szervezőcsapatunk ezt a döntést kívánja támogatni, interaktív foglalkozásokon mutatva be a résztvevőknek a szervezők saját tudományterületeit. A pályaorientáción és a tehetséggondozáson túl kiemelt célunknak tartjuk még a felsőoktatás népszerűsítését és a közérthető tudomány-kommunikációt a fiatalabb korosztályok körében. Célcsoportunkat a gimnazista korosztály adja. Őket általában szüleiken és iskoláikon keresztül érjük el. Célcsoport választásunk indokolt, mivel ebben a korosztályban történnek meg az első definitív pályaorientációs lépések az iskola, a tagozat, vagy a fakultáció választása útján. Ezek a választások később a felvételi tantárgyak, és így a pályaorientációs spektrum kialakulásához vezetnek. Célcsoportunk életkor szerint a középiskolás 14-20 éves korosztályba tartozik. Földrajzi szempontból eloszlása kiterjedt, a résztvevők Budapest mellett Kelet- és Nyugat-Magyarország kisebb és nagyobb városaiból egyaránt érkeznek. Ezt elősegítve, pályaorientációs táborunkat minden évben más-más, Budapesthez közeli vidéki városban rendezzük meg. A Középiskolások Szabadegyeteme legfontosabb eseményei az évente megrendezésre kerülő nyári táborok. A tavalyi évtől fogva kétféle táborral várjuk az érdeklődőket: egy szokásos pályaorientációs tábor a 9-11. osztályosoknak; valamint egy egyetemre felkészítő tábor a már érettségizetteknek. A táborok minden évben más helyszínen valósulnak meg, időtartamuk pedig hét, illetve öt nap. A táborok mellett évközi programokat is szervezünk a diákoknak, melyeknek egy része pályaorientációs, másik része pedig közösségi jellegű, ugyanis fontosnak tartjuk, hogy táborozóinkkal a tábor után is tartsuk a kapcsolatot, figyeljük személyes és szakmai fejlődésüket. A rendezvények szervezői egyetemisták és fiatal pályakezdők, akik az egyetemi szakmai életben sikeresek (sok esetben szakkollégium és egyéb hallgatói szervezetek tagjai is), és motiváltak, hogy tanulmányaik mellett időt és energiát fordítsanak arra, hogy tudásukat megosszák középiskolásokkal. A szervezők teljesen önkéntes alapon vállalják a munkát a tábor előzetes szervezési feladataitól kezdve a helyszíni operatív teendőkig és az utánkövetésig. A velünk önkénteskedő egyetemisták pedig gyakran itt élik át első tanítás-élményüket, itt vállnak mentorrá, és tesznek szert további hasznos tudásra: mint szervezés, pályázatírás, stb. A szervezők számára minden évben csapatépítő és élménypedagógiai tréninget szervezünk, egyrészt abból a célból, hogy összekovácsoljuk a csapatot és ezáltal minél hatékonyabban tudjunk működni, másrészt pedig azért, hogy pedagógiailag is felkészültek legyünk a táborok lebonyolításához. Ebben segít minket az évek folyamán összeállított játékgyűjteményünk is, melyet a táborok során a csoportfoglalkozások megtervezéséhez használunk. Összességében így egy olyan komplex élményt tudunk nyújtani a táborozóknak, mely során lehetőség nyílik arra, hogy a szakmai útkeresés mellett a személyes kapcsolatok terén is fejlődjenek, míg a szervezők kipróbálhatják magukat a fiatalokkal való munkában és fejleszthetik rendezvényszervezői készségeiket.
Célcsoport: 
középiskolások
Célterület (földrajzi): 
Budapest
A végzett tevékenység részletes bemutatása: 

A jó gyakorlat célja: 
A jó gyakorlat célja az, hogy a középiskolás korcsoport pályaválasztását támogassuk, megalapozzuk. Eddigi kérdőíves felméréseink alapján a célunkat elértük: pályaválasztásuk sikeres volt, s ők saját bevallás szerint ezt a tábornak is köszönhetik. Tehát az általunk vezetett projekt az adott korcsoportban új/átgondoltabb választást hoz úgy, hogy közben egy tág, alternatívák tömkelegét felsoroltató palettával áll a középiskolás korosztály elé. A projekt nagy erőssége, hogy foglalkozásainkon előszeretettel szakadunk el a hagyományos, frontális oktatástól, kerekasztal vitákat rendezünk és workshop típusú foglalkozásokat is tartunk. E pedagógiai módszerek a kompetencia-rendszerek összes alapvető összetevőjére erős hatást fejtenek ki (tudás, készség, képesség), így büszkén mondhatjuk, hogy például a nyári tábor hét napja alatt többnyire már attitűdváltás is érzékelhető a résztvevő hallgatók köreiben. Erről több alkalommal nem csak a szervezők, hanem maguk a résztvevők is megbizonyosodtak, hiszen több olyan visszajelzés is érkezett, mely az önismeret, önértékelés fejlődéséről számolt be. A résztvevők szakmailag és társadalmilag egyaránt nyitottabbá váltak, javult szociális érzékenységük. Eredeti célkitűzéseink túlnyomó részben a projekt célcsoportjára, azaz a középiskolásokra koncentráltak. Az évek során azonban, maguk a szervező egyetemisták is szignifikáns fejlődést tapasztaltak mind saját magukon, mind szerezőtársaikon. A jó gyakorlatban való részvétel unikális tapasztalatot nyújt és nyújtott az önkéntes egyetemistáknak nemcsak szakmai téren (előadói és tudományos tapasztalat) hanem a szerezés legkülönbözőbb részterületein (pályázatírás, marketing-kommunikáció, önkéntes-koordinálás stb.). Ezeket a tapasztalatokat mind egyetemi tanulmányaik során, mind későbbi munkaállalásuk alkalmával kamatoztatták és kamatoztatják a nálunk önkénteskedő fiatalok.
Szükségesség, rövid történet: 
Egyesületünk első együttműködő partnerei anyaszervezeteink, az ELTE Bibó István Szakkollégium és az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium voltak; tagjaik közül kerültek ki jó gyakorlatunk ötletgazdái is, valamint mindenkori tagjai az aktuális szervező csapatunkban a kezdetek óta dolgoznak. Az évek során számos további partnerrel nyílt alkalmunk együtt dolgozni, ezek közé tartoznak a Magyar Ügyvédi Kamara, Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapesti Közjegyzői Kamara, Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyekért Felelős Államtitkárságával, Új Nemzedék Központ, Arany János Alapítvány, Raoul Wallenberg Egyesület, MVM Partner Zrt. E. ON Hungária Zrt.. PricewaterhouseCoopers Kft. mint szakmai és támogató partnerek.
Várt eredmény: 
n.a
Eredmény: 
n.a
A megvalósítás során felmerült problémák és tanulságok: 
n.a
A megvalósításhoz szükséges erőforrás: 
n.a
Humánerőforrás: 
n.a
Finanszírozás: 
n.a
Infrastruktúra: 
n.a
Miért tekinthető jó gyakorlatnak?
Területalapú megközelítés: 
n.a
Alulról jövő kezdeményezés: 
n.a
Helyi szereplők bevonása: 
n.a
Együttműködő partnerek: 
n.a
Innovativitás: 
A jó gyakorlat nagy előnye, hogy a szervező közösség önkéntes egyetemi hallgatókból áll. Ez lehetővé teszi a megszokott tanár-diák viszony helyett a kortárs közegben való tanulást. Nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni a táborozók egyéni motivációira a továbbtanulással kapcsolatban, helyet kaphat személyes mentorálás, akár a tábor keretein túl is. Az a tapasztalatunk, hogy minden diákunk megtalálja a szervező csapatban azt, aki a legjobban tud neki segíteni az őt érdeklő szakok és tudományterületek közötti eligazodásban. Fontosnak tartjuk, hogy táborunkkal a hátrányos helyzetű diákokat is elérjük, számukra ezért félárú részvételt biztosítunk a programjainkon. Célunk a felsőoktatás népszerűsítése mellett az egyetemi élet, ösztöndíjprogramok és támogatási lehetőségek bemutatása is.
Nyilvánosság biztosítása: 
A nyilvánosságot több fórumon igyekszünk tájékoztatni, ebből fontosabbak az internet kínálta lehetőségek: A honlapunkon (http://szabadegyetem.elte.hu/) egyesületünkről, programjainkról olvashatnak, valamint részletesen bemutatásra kerülnek a program szervezői, emellett megtalálhatók absztraktok a már előadott, illetve a jövőben tervezett órákról, valamint résztvevői élménybeszámolók. Facebook oldalunkon (https://www.facebook.com/szabadegyetemem) folyamatosan tudósítjuk kedvelőinket az év során zajló programjainkról, a következő tábor eseményeiről, értékes információkat közlünk a továbbtanulási lehetőségekről, illetve a tudomány és technika világának színes, orientáló hatású híreinek közlésével igyekszünk eleget tenni küldetésünknek. Youtube-on osztjuk meg a kedvcsináló videóinkat minden tavasszal, illetve a táborban készült különböző anyagokat. Rendszeresen megjelenünk társszervezeteink (elsősorban a szakkollégiumok), az egyetem, illetve egyetemi diáklapok honlapján és kiadványaiban is. Szakmai konferencián való részvételünk egyre. Ezen rendezvények kitűnő alkalmat jelentenek továbbá a szakmai kapcsolatok fejlesztésére is.
Fenntarthatóság: 
n.a
Adaptáció
Alkalmazhatóság más szerveteknél: 
n.a
Az alkalmazhatóság feltételei, kötelező elemei: 
n.a
Alkalmazhatóság eltérő feltételek mellett: 
n.a