Irodalmi áttekintés a Z generációról

A Z generáció sajátos nyelvezettel, kommunikációs stílussal és eszközökkel rendelkezik, így a velük való sikeres kommunikációhoz, valamint a fiatalok motiválásához elengedhetetlen a korosztály jellemzőinek ismerete.

A Pál Eszter és dr. Törőcsik Mária által készített tanulmány célja, hogy áttekintse a célcsoport jellemzőit, és fogalmi kereteket adjon a téma kapcsán. Ennek során többek között végig veszi az egyes generációk jellemzőit, majd a Z generáció meghatározását követően többek között olyan területeken mutatja be a célcsoportot, mint annak vásárlói és fogyasztói magatartása (és annak marketingkövetkezményei), vagy éppen a munkaerőpiacra gyakorolt jelenlegi és jövőbeni hatásaik. A tanulmány elsősorban a Z generációra fókuszál, azonban a jobb megértés érdekében a többi generációt is említi érintőlegesen.

Az írás teljes terjedelmében a következő linken érhető el: http://ktk.pte.hu/sites/ktk.pte.hu/files/mellekletek/2016/01/pal_torocsik_irodalmi_attekintes_a_z_generaciorol_2013.pdf.