Lorenza Antonucci: A szociális dimenzió jövője az európai felsőoktatásban – Egyetemi oktatást mindenkinek, de hallgatói támogatások nélkül? (kivonat)

Az elmúlt évtizedekben megfigyelhető volt a felsőoktatás expanziója, valamint ezzel összefüggésben a hallgatói támogatási rendszerek fejlődése, amelyet egyrészt az esélyegyenlőség biztosításának kiterjesztése, másrészt a versenyképes, tudásalapú gazdaság megteremtésének szükségessége indokolt. Ugyanakkor számos változás zajlik jelenleg: a megszorítások és a jóléti juttatások csökkentése a hallgatói támogatásokat is érintik. A fiatalok így egyre nagyobb valószínűséggel válnak pénzügyileg függővé a családjuktól és a munkaerőpiaci forrásoktól. A cikk azt vizsgálja, hogy hogyan kell úgy megtervezni a hallgatói támogatások rendszerét a trend megfordítása érdekében, hogy közben biztosítani tudják az európai felsőoktatási térség szociális dimenziójának fenntartását. Mindazonáltal nem vizsgálja a szakmai és a felsőoktatási képzések eltéréseit, és kizárólag az egyetemek által nyújtott felsőoktatási képzésekre koncentrál.

A főbb irányzatok bemutatásánál (1. rész: A felsőoktatás terjedése Európában) a szerző röviden leírja, hogy miként, milyen alapelvek mentén történt a felsőoktatásban résztvevők számának növekedése a kontinensen. Az európai egyetemek társadalmi dimenziója nem csak a felsőoktatásba való bejutást jelenti (eddig ugyanis ez állt az európai politikai döntéshozatal középpontjában), hanem az egyetemeken szerzett tapasztalatok minőségét is. A versenyképesség növelése, valamint a társadalmi befogadás és egyenlőség elősegítése jegyében zajló, felsőoktatásba történő befektetések figyelmen kívül hagyták a felsőoktatás társadalmi dimenzióját, illetve különösen a hallgatói támogatások rendszerének azt a szerepét, hogy korlátok közé szorítja az egyetemi élmények, tapasztalatok terén megmutatkozó egyenlőtlenségeket.

Ezt követően a szerző megvizsgálja az elterjedt hallgatói támogatási modellek eltéréseit (2. rész: Az európai hallgatói támogatási rendszerek összehasonlítása). Különböző tanulmányokban megállapították, hogy nagy egyenlőtlenségeket eredményez, amennyiben valaki a felsőoktatási tanulmányai finanszírozása érdekében azzal egyidejűleg dolgozni kényszerül: kevesebb időt és energiát tudnak fordítani az egyetemi, valamint az iskolán kívüli tevékenységekre. Azok, akik a tanulmányaikkal párhuzamosan részt vesznek a munkaerőpiacon is, nagyobb valószínűséggel rendelkeznek rosszabb társadalmi-gazdasági háttérrel. Az egyenlőtlenség elsődleges okozója a családtól kapott anyagi támogatással kapcsolható össze. Egy Eurostudent kutatás alapján gyakran a családok finanszírozzák a felsőoktatásban való részvétel költségeit, és ez azt a paradox helyzetet eredményezi, hogy a hallgató később válik függetlenné, önállóvá. A felsőoktatás szociális dimenziója továbbra is tagállami irányítás alatt áll. Walther (2006) az ifjúságpolitika különböző modelljeit azonosította a társadalmi befogadás, a munkaerőpiaci intézkedések és az oktatáspolitika figyelembevétele mellett. A modellek a felsőoktatás szociális dimenziójának több aspektusát is vizsgálják, mint pl. a díjak szintje, a szakpolitikai eszközök, a rászorultság vizsgálata vagy a hallgatói támogatások szintje. Mindezek alapján a támogatások négy modellje (skandináv országok – kontinentális országok – déli országok – liberális országok) különböztethető meg, amelyek részben átfedést mutatnak a jóléti rendszerek felosztásával.       

A következő részben (3. rész: Tekintsünk a jövőbe: a legújabb szakpolitikai változások hatásai) bemutatja a támogatási rendszerek közelmúltbeli változásait svéd, olasz és angol esettanulmányokon keresztül illusztrálva. A gazdasági válságot követően, még ha eltérő mértékben is, de általánossá vált az állami kiadások csökkenése, ami jelentős hatást gyakorolt az európai jóléti rendszerekre, különösen a déli és az angolszász országokban. A megszorítások következtében a rendszerek növekvő mértékben közelítenek egy piaci alapú, liberális megközelítésű európai modell irányába. Emellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a felsőoktatás sajátos jellegét. A hallgatói támogatásokra is jellemző lett az, amit Hacker (2004) privatizációs kockázatnak nevezett el. A drámai társadalmi változások idején nem biztosítottak megfelelő védelmet a kockázatokkal szemben, jelen esetben a fiatalok felsőoktatásban való részvételének jelentős növekedését illetően. Hacker szerint a megszorításokat a jóléti rendszert érintő külső nyomások figyelembevételével kell értékelni, ami jelen esetben a felsőoktatási férőhelyek számának széleskörű bővítését jelenti. Mindez jelentősen befolyásolta a hallgatói támogatások rendszerét. Megállapítja, hogy a hallgatói támogatások egyre inkább a legszegényebb hallgatókat célozzák, ugyanakkor nehezebbé vált megfelelni az egyre szigorúbb követelményeknek, és a támogatások inkább kiegészítő jellegűvé váltak.

A legszembeötlőbb ellentmondás az európai szinten irányított hallgatói mobilitás szociális dimenziója esetében érhető tetten. Az európai felsőoktatási térséggel kapcsolatos nyilatkozatokban azzal érvelnek, hogy „a mobilitást a tényleges akadályok leküzdésével és a szabad mozgás gyakorlatának előtérbe helyezésével kell segíteni”, különösen a tanulók esetében (Bolognai nyilatkozat).

A rendelkezésre álló források hiánya következtében a Bizottság javasolta az új „Erasmus mindenkinek” (2014-2020) elnevezésű oktatási és képzési program elindítását, amely bevezet egy hitelgarancia-rendszert a mesterfokú képzésen részt vevő hallgatók számára. Azonban a támogatások helyett kölcsönök alkalmazása egy gazdaságilag hátrányos időszakban csak tovább növeli a felsőoktatásban részt vevő fiatalok már így is magas adósságszintjét. A fiatalok pedig egyre nehezebben tudják visszafizetni ezeket a kölcsönöket az ifjúsági munkanélküliség magas szintje és a diplomások alacsony jövedelemszintje miatt.

Az utolsó fejezetben a szerző (4. rész: A fiatalok élete a felsőoktatásban 2020-ban és mit tehetünk ebben az ügyben) bemutatja a most végbemenő szakpolitikai reformok eredményeit, illetve azt, hogy milyen módon lehetne visszafordítani ezeket a trendeket. A felsőoktatásban részt vevő hallgatók 2020-ban nagy mértékben függenek az említett reformoktól. A hallgatói támogatások kiegészítő jellege, a csökkenő állami kiadások, a nagyobb verseny, a néhány kiváló hallgatónak biztosított támogatások azt fogják eredményezni, hogy nemcsak nehezebb lesz bekerülni a felsőoktatásba és bent is maradni, de eltérő hatással is fognak járni a különböző társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező tanulók esetében. A fiatalok növekvő mértékben fognak eladósodni és egyre jobban rá fognak szorulni családjuk támogatására. Az eladósodottság hatással lesz az egyetem befejezését követő évekre is, és jelentősen meg fogja határozni a munkaerőpiaci választásaikat is. A diplomásoknak szóló álláslehetőségek szűkössége folytán egyre inkább alacsony képzettséget igénylő munkakörben fognak ragadni. A trend azonban idővel megfordítható.

 

A tanulmány elérhetősége:

https://pjp-eu.coe.int/documents/42128013/47261962/Antonucci.pdf/9025cb4c-9dc1-45c8-8b84-dd7c24643898