A fiatalok és a politika kapcsolata nagy változásokon ment át a nyugat-európai demokráciákban az elmúlt évtizedekben. A fiatalok egyre kevésbé foglalkoznak a hagyományos politikai intézményekkel, amire sokan a polgárság válságaként tekintenek. A nagy politikai narratívák mára már megkoptak, a fiatalok körében a kísérletező kedv győzedelmeskedett az azonosulás és a valamihez való kapcsolódás felett.
A fiatalok és a politika kapcsolata nagy változásokon ment át a nyugat-európai demokráciákban az elmúlt évtizedekben. A fiatalok egyre kevésbé foglalkoznak a hagyományos politikai intézményekkel, amire sokan a polgárság válságaként tekintenek. A nagy politikai narratívák mára már megkoptak, a fiatalok körében a kísérletező kedv győzedelmeskedett az azonosulás és a valamihez való kapcsolódás felett. A politikai szerepvállalás kifejezése új formák és tevékenységek formájában történik. Az állampolgári kötelességet jelentő szavazás intézménye meggyengült, és egyre általánosabbá válik a választásoktól való távolmaradás, ami kétségbe vonhatja a demokratikus legitimitást.
A kommunikáció és az információáramlás mindenki számára elérhető új eszközei szintén sokat alakítottak a politikai és a civil szerepvállalás keretein. A tudás megszerzésének egyik eszköze, és a változások egyik katalizátora, az Internet már színteret biztosít bárkinek, aki egy adott témát közzé akar tenni, és ezzel egy új utat kíván biztosítani az egyszerű állampolgároknak, hogy részt tudjanak venni a körülöttük lévő világban
Az Internet bárki számára lehetőséget teremt arra, hogy kifejtse gondolatait egy adott témáról. Ösztönzi a valós időben történő kollektív mobilizálást, és a politikával szembeni kritikus szemléletmódot. Az információk azonnali elérhetősége megteremtette az átláthatóság és a hitelesség követelményének szükségességét, ami megerősíti a modern demokrácia követelményeit. Mindezek megváltoztatták a fiataloknak a politikai osztállyal szembeni igényeit és elvárásait is.
Sokan már az állampolgárság válságaként tekintenek erre, azonban másképpen is lehet értelmezni ezt a jelenséget. Demokratikus deficit helyett tekinthetjük úgy, mintha az állampolgárság egy új modellje születne meg a szemünk előtt. Noha ez az új modell a népesség valamennyi korosztálya esetében jelen van, mégis inkább azon fiatalok körében figyelhető meg inkább, akik már eleve ebbe a környezetbe kerülve ismerkedtek meg a politikával, és nem a hagyományos politikai szocializáció útján.
Fontos azonban megjegyezni pár dolgot előzetesen. A politikai attitűdök és viselkedések megváltozása nem csak a fiatalok, hanem a teljes népesség esetében bekövetkezett. A demokrácia ma már új típusú elvárásokkal néz szembe, és ez a népesség valamennyi szegmensében tetten érhető, hol kisebb, hol nagyobb mértékben.
Emellett a társadalmi és a politikai elszakadás is megfigyelhető a fiatalok körében. Jelen van néhány általános trend, amelyek azonban nem egyformán gyakorolnak hatást a különböző kategóriákra. Egyértelmű eltérések tapasztalhatók a végzettséggel rendelkező, illetve azzal nem rendelkező fiatalok között. Az iskolázottak jobban elkötelezettek a képviseleti demokrácia iránt, még akkor is, ha rendkívül kritikusak a politikával szemben. A kevésbé iskolázott fiatalok messzebb állnak a politikai részvétel valamennyi formájától és jobban kötődnek a populista vezetőkhöz és pártokhoz. Mindkét esetben fennáll a demokratikus deficit növekedésének veszélye.
A fiatalabb generációk politikához való eltérő hozzáállásának más következményei lesznek hosszú távon, illetve a demokrácia jövőjére nézve. Mivel a fiatalok egy olyan korban ismerkednek meg a politikával, amit a bizalmatlanság, tüntetések és a politikától való fokozódó távolmaradás jellemez, ezek fogják meghatározni a politikához való viszonyukat is. A jövőbeli polgárok még inkább kritikusok lesznek, nagyobb valószínűséggel fogják tüntetésekkel kifejezni véleményüket, és kevésbé fognak bízni a politikában. Ezek a generációs különbségek nem csak a politika gyakorlásának mikéntjére lesznek hatással, hanem tágabb értelemben a demokrácia jövőjére nézve is.
A szerző bemutatja, hogy szerinte a legfőbb jellemzők közül melyik az a három, amelyek meg fogják határozni az állampolgárság új modelljét a fejlett európai demokráciákban. Elemzésében elsősorban Franciaországra fókuszál. Az országra jellemző sajátosságok és nemzeti specifikumok ellenére ugyanakkor a legtöbb jellemző, jelenség valamennyi európai országban megfigyelhető.
Elsőként azt az általános bizalmatlanságot vizsgálja meg, amely általában a politika, de különösen a politikusok felé irányul. A képviseleti demokrácia válsága azt eredményezte, hogy egyre többen fordulnak a közvetlen demokrácia formái felé és növekvő mértékben vesznek részt tiltakozásokon. Az Eurostat szerint az európai fiatalok kevesebb, mint 4%-a nyilatkozta azt, hogy részt vett valamilyen politikai párt vagy szakszervezet tevékenységében. Ugyanakkor minden második francia fiatal részt vett már utcai demonstrációban. A hagyományos részvételi forma (szavazás) és a nem hagyományos részvétel (tüntetés) azonban nem egymással rivalizáló lehetőségek, hanem szorosan kapcsolódnak egymáshoz és gyakran kiegészítik egymást.
Az új modell második jellemzőjeként a politikától való távolmaradás legitimitását, és az időközi választások elterjedését említi a szerző. Franciaországban soha nem volt még olyan alacsony a részvétel, mint a legutóbbi időközi választáson. Mindez inkább politikai tényezőkkel magyarázható, és kevésbé társadalmi tényezőkkel. A társadalmi tényezők nem adnak magyarázatot arra, hogy a választók miért maradnak távol, miközben a végzettségi szintjük egyre javul. A távolmaradás ugyanis lehetőséget ad a politikai elégedetlenség kifejezésére és egyfajta tiltakozást jelent a jelöltek személye és a pártok ellen. Az, hogy egyre többen élnek a távolmaradás lehetőségével, azt jelzi, hogy a fiatalok egyre többször élnek ezzel a lehetőséggel, és legitimálják ezt a fajta magatartást. A fiatalok az alapján döntik el, hogy élnek-e szavazati jogukkal vagy sem, hogy milyen jelentőséget tulajdonítanak a választás eredményének. Az időközi választásokat, pl. az európai parlamenti választásokat nem tartják fontosnak, ezért azt mondja a szerző, hogy ezeken az időközi választásokon lehet jól megfigyelni, hogy az emberek mennyire akarják gyakorolni a választással kapcsolatos állampolgári jogaikat.
A harmadik jellemző a tüntetéseken való részvétel fejlődése. A képviseleti politika válságával előtérbe kerültek a közvetlen demokrácia formái, valamint egyre nő az állampolgárok tiltakozó kampányokban való részvétele. Ezek a trendek különösen a fiatalabb generációk esetében figyelhetők meg. Ez a tiltakozásra fókuszáló politizálás a szavazóurnák esetében is tetten érhető. Egyre több európai országban figyelhető meg a szélsőséges pártok vagy akár a kívülről jövő, új pártok térnyerése. Ahogy a távolmaradással is kifejezik politikai tiltakozásukat, ugyanúgy a szavazás is lehetőséget ad arra, hogy elutasítsák a kormánypártokat és a hagyományos politikai rendszert. Franciaországban az utolsó elnöki választás alkalmával sok fiatal szavazott szélsőjobboldali vagy szélsőbaloldali jelöltekre. A demokratikus véleménynyilvánítás eszköztára meglehetősen sokszínűvé vált.
A bizalmatlanság, az időközi választások és a tiltakozás hármas egysége a fiatalok valamennyi kategóriájára jellemző. Ez a típusú politizálás mindannyiukra jellemző, még ha nem is egyformán hangosan fejezik ezt ki a társadalmi beilleszkedésük vagy képzettségük függvényében. Ez megmagyarázza, hogy mindezek miért is jelentik az állampolgárság új modelljét.
Hamis az a széles körben elterjedt gondolat, hogy a fiatalok többé nem politizálnak. A fiatalok valóban kritikusak és nem bíznak már úgy a politikusokban, pártokban és általában a politikában, mint egykor, de nem fordultak el teljesen a politikától. Számukra a pragmatizmus, a hatékonyság, és az individualizáció a politikai cselekvés kulcsszavai. Ez a megközelítés az elvi kérdésekben való hajthatatlanságot, a gyakorlatiasság iránti vágyat, az értékek és a valódi hatékonyság követelését ötvözi.
Már nem különféle szervezetekben és hagyományos politikai intézményekben vesznek részt, hanem inkább az individualizáltabb és sporadikusabb formák felé kezdtek fordulni, amelyek legfőbb célja azonnali hatás és eredmény elérése. A fiatalok rendelkeznek azzal a nagyszerű képességgel, hogy olyan kérdések megoldásában is részt tudnak venni, amelyek egyszerre jelentenek helyi kérdést és nemzetközi problémát. Már nem csak a nemzeti keretrendszeren belül építkeznek, politizálnak. A politikával való kapcsolatuk egyre individualizáltabb és egyre inkább közvetlenül kapcsolódik saját élettapasztalataikhoz. Az osztályérdekek és a partizán vagy ideológiai kapcsolódások kevésbé jellemzőek erre a folyamatra.
Valóban szükség lenne arra, hogy egy másfajta teret biztosítsunk a fiatalok számára és mindenekelőtt más módon tekintsünk rájuk. Több szektor számos intézkedése irányul a fiatalokra, és általában ágazati alapú beavatkozásokkal akarják elérni őket.
A politikusok fejében és a politikai beszédekben nem igazán jelennek meg a fiatalok, amikor a jövőbeli perspektívákról van szó, hanem inkább akkor kerülnek szóba, ha rosszul mennek a dolgok, vagy amikor kockázatot jelentenek nemcsak önmaguk, hanem már az egész társadalom számára. Ritkán említik meg őket pozitív összefüggésben. A fiatalokat csoportokra bontják, és ezek mentén hozzák meg a szükséges intézkedéseket.
Az európai fiataloknak napjainkban egy különösen problémás környezetben kell helytállniuk: ilyenek az állami kiadásokat érintő költségvetési megszorítások, az új belépők számára ellenségesnek tűnő munkaerőpiac. A jövőben olyan szakpolitikai megoldásokra lesz szükség, amelyek nemcsak erősítik az állampolgárok kormányuk iránti bizalmát, hanem egyidejűleg biztosítják a demokrácia hitelességét is.
A szerző szerint a közpolitikáknak a következő három prioritást kellene hangsúlyozniuk:
Először is nagyon fontos, hogy az egyes generációkra együtt és nem külön-külön kellene tekinteni. A generációk közötti erős kapocs és szolidaritás a magánszférában jelen van, ezt a szemléletet kellene átültetni a közszférába is. Ilyen feltételek mellett az egyes korcsoportok inkább azt fogják meglátni, hogy mi is kapcsolja össze őket, a szembenállás helyett. Ennek érdekében rendkívül fontos az ilyen jellegű intézkedések kezdeményezése, valamint a témában folytatott egyeztetések során olyan kommunikációt kell folytatni, amely nem bélyegzi meg a fiatalokat.
Másodsorban sürgősen foglalkozni kell a fiatalok két alapvető kérésével: integráció és autonómia. A szimbolikus jelzéseken és referenciaértékek meghatározásán túlmenően konkrét eszközökkel és intézkedésekkel kell támogatni a folyamatot, hogy a fiatalok a társadalom hasznos tagjaiként tekintsenek magukra és lássák, hogy fontos szerepet játszanak a politikai döntések meghozatala során.
A szerző harmadik javaslata szerint fejleszteni szükséges a képviselet valamennyi formáját, nem csak a fiatalok, hanem a teljes társadalom vonatkozásában. A politikusok nem beszélnek eleget a jövőről, pedig nagy szükség lenne arra, hogy jelentéssel töltsék meg azokat a most zajló változásokat, átalakulásokat, amelyek a fiatalabb generációk jövőjét formálják. Habár egy 2011. évi Eurostat jelentés szerint az idősebbek pesszimistábbak azzal kapcsolatban, hogy a jövőben az átlagemberek mennyire lesznek bevonva a politikai döntéshozatalba, a fiatalok többsége (53%) úgy véli, hogy 20 év múlva több ember fog részt venni a politikai folyamatokban. Ha ez valóban így lesz, akkor ez optimizmust jelenthet demokráciáink jövőjére nézve.
A tanulmány elérhetősége:
