Tomi Kiilakoski – Finn Ifjúságkutató Hálózat – Európai Ifjúságpolitikai Tudásközpont:

Az ifjúsági munkások szakmai kilátásai tanulmányi útjuk korai szakaszában

Az elemzés az ifjúsági munkások karrierlehetőségeit vizsgálja meg háromféle szempontból. A dokumentum elsősorban a hivatásos ifjúságsegítőkre fektet hangsúlyt (azok, akik ifjúságsegítőként definiálják magukat, valamint akik hivatásszerűen végzik a feladatukat), és jelen esetben nem veszi figyelembe az önkéntes keretek között működő ifjúsági munkásokat.

Az elemző anyag főként egy, az Európai Unió és az Európa Tanács közötti ifjúsági partnerség keretében elvégzett online felmérés révén gyűjtött adatokon alapul. A felmérésre 2018 júliusa és szeptembere között került sor. Összesen 221 fő küldte el válaszát, azonban ezek közül csak azok szerepelnek a tanulmányban, amelyek olyan válaszadóktól származtak, akik ifjúsági munkásnak vallották magukat, valamint az Európa Tanács valamelyik tagállamában élnek (82 fő). A válaszokat a tartalomelemzés kvalitatív módszerével vizsgálták meg. A felmérés mellett fókuszcsoportos interjúkra is sor került.

Az oktatást és a képzést egyfelől az átadott tudással és a tanulási tevékenységgel lehet azonosítani, ugyanakkor fel lehet fogni a gyakorlatba történő bevezetésként is. Amikor valaki szakavatott ifjúsági munkássá szeretne válni, megtanulja a tématerület szakkifejezéseit, az alkalmazott módszereket, miket tekintenek értékeknek, a rendelkezésre álló erőforrások hogyan befolyásolják a munkájukat, miként viszonyuljanak a fiatalokhoz és más szakemberekhez stb. A gyakorlatba történő bevezetés nem jelenti egyúttal a hagyományos módszerek vakon való követését, mindig szükség van új módszerekre, megközelítésekre. Ebben az értelmezésben az ifjúsági munkások oktatási útja az ifjúsági munka gyakorlatába történő bevezetést segíti elő.

A szerzők két főbb csoportra osztják az ifjúsági munkásokat. Az első csoportba azok az ifjúságsegítők tartoznak, akik általános jelleggel praktizálnak, azaz átfogó tudással rendelkeznek az ifjúsági munkáról, annak értékeiről. A másik csoportot azok a közösségi irányultságú ifjúsági munkát végző személyek jelentik, akik ismerik a tevékenység végzéséhez szükséges helyi szokásokat, hálózatokat, a helyi ifjúságsegítő közösség szervezeti kultúráját. A tanulmány témafelvetéseit nagy mértékben befolyásolták a formális oktatás keretei között megvalósítható szakmai fejlődésre irányuló elemző kutatások. A kutatások szerint három szakaszt különböztethetünk meg: a felkészítő szakaszt, a formális oktatási szakaszt, valamint a szakmai karrier kezdeti időszakát, amikor az egyén még nem rendelkezik széles körű szakértelemmel az adott területen. A tanulmány a tanulási utak három különböző szakaszát a következő fejezeti sorrendben vizsgálja meg részletesebben. Először az ifjúságsegítők formális oktatását, majd ezt követően az ifjúságpolitikába való bevezetés kezdeti lépéseit, a szakterület iránti elkötelezettség alapját jelentő motivációt ismerhetjük meg. Az eredmények azt mutatják ugyanis, hogy az ifjúsági munkások többsége már az oktatásban való részvétele előtt kapcsolatba került az ifjúsági területtel, akár önkéntesként, akár csak résztvevőként gyakorlati tapasztalatot szereztek valamilyen programban. A harmadik részben pedig a szakmai karrier első éveiben jellemző betanulási módszerek kerülnek elemzésre.

Az első fejezet azzal a megállapítással indul, hogy a formális oktatásnak az egyén szakmai fejlődésében betöltött szerepe már régóta vita tárgya az oktatástudomány területén. Az oktatás többet jelent a pusztán iskolába járásnál, ugyanakkor többnyire részét képezi a szakemberek tanulási útvonalának. A legtöbb ember hajlamos úgy vélekedni, hogy a képesítés megszerzését tanúsító okiratok csak egy elemét jelentik annak, hogy valaki szakemberré váljon, de ahhoz még szükséges a tényleges, közösségi munkavégzés, a munkatársaktól való tanulás, valamint a különböző szemináriumokon és képzéseken történő részvétel (tehát nonformális oktatási alkalmak) is. A felmérést elvégző ifjúsági munkások többsége fontosnak vagy egyenesen létfontosságúnak tartja a formális oktatást a munkavégzéséhez.

A válaszok eltérő szemszögből közelítik meg a formális oktatás hasznosságának kérdését, de alapvetően négy csoportra oszthatók:

A formális oktatás

1. elősegíti a gondolkodást és/vagy a kritikus szemlélet elsajátítását
2. biztosítja a munkához szükséges képességeket, ismereteket, eszközöket
3. segít meggyőzni a pénzügyi döntéshozókat
4. néhány országban szükséges ahhoz, hogy az ifjúsági területen fizetett munkát tudjanak vállalni.

A szerzők valamennyi csoport válaszadóinak írásaiból idéznek részleteket a tanulmányban. Említésre méltó, hogy több válaszadó sem rendelkezik ifjúságszakmai végzettséggel, így nem okoz meglepetést az, hogy ezek a tanulmányok nem tudják számottevően segíteni őket a képzett ifjúságsegítővé válás folyamatában.

A formális oktatás elméleti hátteret biztosít, segít mélyrehatóbban megismerni az adott szakterület nyelvezetét, viszonyrendszerét, gyakorlati eljárásait. A formális tanulás előnyeit hangsúlyozó nézetek szerint a formális oktatásban megtanulhatjuk a fiatalokkal való munkához szükséges alapkészségeket, azt, hogy hogyan irányítsunk egy projektet, de olyan további készségeket is, mint pl. az ifjúsági munka továbbfejlesztésével kapcsolatos kritikus gondolkodás.

Egy korábbi tanulmány („Az ifjúsági munkásokat jellemző oktatási utak feltérképezése”) szerint a vizsgált 44 ország (vagy régió) közül mindössze 17 esetben volt fellelhető ifjúsági munkára irányuló egyetemi szintű oktatás az adott helyen. Az európai országok többségében tehát nincs lehetőség arra, hogy formális oktatás keretében sajátítsák el az ifjúsági munka alapjait. (Kiilakoski 2018) Ezeken a helyeken munkahelyi tanulás, képzés, beszélgetés és különböző szervezetek által biztosított beilleszkedési rendszerek útján lehet elsajátítani a szükséges tudást. Kérdésként merülhet fel az, hogy szükség van-e egyáltalán az ifjúsági munka oktatására. Három érv is szól a formális oktatás léte mellett. Egyrészt az ifjúsági munkának van egy olyan társadalmi vetülete, ami lehetővé teszi, hogy önálló, sajátos jegyekkel bíró szakmaként ismerjék el. Másodsorban a képzések megtartása azt jelzi, hogy a terület rendelkezik olyan értékekkel, amelyek érdemesek arra, hogy továbbadják őket a fiatal szakembereknek. Végül pedig azt is jól demonstrálja, hogy egy kormány hajlandó forrást biztosítani az ifjúságsegítői tevékenységekre. A pénzügyi források mellett azonban szimbolikus jelentőséggel is bír: az egyetemi elismerés presztízsével a társadalom azt jelzi, hogy értékeli az ifjúsági munkát.

A fő kérdés azonban továbbra is az, hogy hivatásként vagy szakmaként tekintünk-e az ifjúsági munkára. A formális oktatás professzionális szintre emelheti a szakterületet, azonban nem feledkezhetünk meg az elhivatottság és az önkéntesség aspektusairól, amelyek szorosan kapcsolódnak az ifjúsági munka céljaihoz és értékeihez. Az oktatás egyéni és társadalmi jelentőséggel is bír. Segíti az egyének fejlődését, de egyúttal a közösség erejét is növeli. Az ifjúságsegítésre irányuló oktatás egyszerre jelent tehát egy egyéni és egy társadalmi vállalkozást is: segíti a fiatalabb generációkat, hogy elsajátítsák az idősebb szakemberektől az elméleti és gyakorlati tudást, illetve segíti a közösségeket abban, hogy össztársadalmi szinten kiegyensúlyozottabbá váljanak. Mindezek alapján az ifjúsági munkával kapcsolatos felsőoktatási tanulmányok hozzáférésének támogatása járhat a lehető legtöbb előnnyel a terület szempontjából. Ezzel egyidejűleg fontos megjegyezni, hogy az ifjúsági munka önkéntes alapon is végezhető, és nem feledkezhetünk meg az ifjúságsegítés különböző megközelítéseiről, típusairól sem.

A harmadik fejezet azt próbálja meg bemutatni, hogy mi motiválja általában az ifjúsági munkásokat, hogy erre a pályára lépjenek. Az biztosnak mondható, hogy az ifjúsági területen szerzett személyes tapasztalatok nagy szerepet játszanak a pályaválasztásban. A válaszadók az ifjúságsegítői gyakorlatokkal úgy kerültek többnyire kapcsolatba, hogy fiatalabb korukban részt vettek valamilyen ifjúsági munkához kötődő tevékenységben egy helyi ifjúsági szervezetnél vagy egy ifjúsági klubban. Nem véletlen ezért az ifjúsági munkának az a társadalmi megítélése, miszerint egyrészt benne kell lenni, részt kell venni benne ahhoz, hogy igazán értékelni tudja az ember, másrészt megköveteli azt a döntést, hogy időnk, életünk nagy részét neki szenteljük. Néhány válaszadó a „lineáris szakmai karrier modellt” valósította meg: kapcsolatba került valamilyen ifjúsági munkához kötődő tevékenységgel, majd önkéntes munkát vállalt, ezt követően oktatásban részesült a szakterületet illetően, végül fizetéssel járó munkakörben helyezkedett el.

Hasonló narratíva fogalmazódott meg egy, ifjúságsegítőkkel készített interjú során (James O’Donovan, Tanya Basarab). Az interjúalanyokat elsődlegesen az motiválta pályaválasztásuk során, hogy egy közösség részévé tudtak válni. Az „összetartozás révén történő tanulás” folyamatának eredményeként erős elkötelezettség tud kialakulni a közösség iránt. A résztvevők egyike sem említette ugyanakkor, hogy továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás vagy más, ifjúsági területen kívüli ok következtében választotta volna ezt a pályát.

A fiatalok tehát elsősorban személyes élmények, tapasztalatok alapján kerültek kapcsolatba az ifjúsági munkával, és nem az ifjúsági munka jelentőségéről vallott közös társadalmi értékek hatására. Egy másik fókuszcsoportos interjúban (Marti Taru és Sladjana Petkovic) az alanyok azt emelték ki elsődleges pályaválasztási motivációjukként, hogy a fiatalokkal akartak együtt dolgozni.

Az egyéni és a társadalmi megközelítésű motivációk nem zárják ki kölcsönösen egymást. Ugyanakkor a vizsgálatban részt vett ifjúsági munkások esetében megállapítható, hogy többségük az ifjúságsegítéssel összefüggő tanulási folyamat valamilyen ifjúsági tevékenységben való részvételükkel kezdődött. Így az ifjúsági munka területével összefüggő élethosszig tartó tanulást már életük korai szakaszában el tudták kezdeni.

A negyedik fejezet az ifjúságsegítők karrierjének elején előforduló beilleszkedési és mentorálási programokról szól. A tanulás társadalmi elmélete nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az egyén hogyan tud részt venni egy gyakorlati közösségben. A tanulás ebben az esetben nem a speciális készségek, tevékenységek elsajátítását jelenti, hanem azt, hogy hogyan váljunk teljes jogú résztvevőjévé, teljes jogú tagjává a csoportnak. A szakmai fejlődés kezdeti szakaszában meg kell tanulni azt, hogy milyen módon tudjuk megfelelően elvégezni az adott munkát, de emellett fontos megismerni magát a munkaközösséget, annak szellemiségét, értékeit, rejtett tudását is. Lehetnek elképzeléseink arról, hogy hogyan kellene folytatni az ifjúságsegítői munkát, de tisztában kell lennünk azzal is, hogy az adott, ifjúsági munkát végző helyi közösség miként, milyen szokások mentén végzi munkáját.

A szakmai fejlődés útján ez a beilleszkedési időszak egyfajta átmeneti szakaszt képez a formális oktatásban való részvétel és a szakmai tudás teljes körű elsajátítása között. Itt kezdődik el a közösség tagjává válás folyamata, ami három területen fogalmaz meg elvárásokat:

1. Személyes dimenzió: El kell sajátítani és az ifjúságsegítői identitás részévé kell tenni a szükséges motivációt, készségeket, kompetenciákat, értékeket. Fontos a szakmai önbecsülés és önbizalom fejlesztése.
2. Szakmai terület: Fontos mesteri szinten elsajátítani a gyakorlati közösség jellegzetességeit, módszereit, eljárásait.
3. Társadalmi környezet: Képesnek kell lenni az adott szervezet tagjává válni, valamint megismerni a helyi közösség kultúráját.

Az ifjúsági munkát nehezítő tényező, hogy a fiatalok különböző kulturális identitással is rendelkezhetnek. A közösségek, amelyben élnek, mind egyedi jellegzetességekkel bírnak, így az ifjúsági munkának fokozottan kell törekednie arra, hogy megfelelő válaszokat tudjon adni a speciális helyi igényekre. Ez nem mindig egyszerű feladat, de pont ez az egyik dolog, amit el lehet sajátítani a szakmai fejlődés során.

A szakmai karrier bevezetési szakaszában különféle eszközökkel lehet segíteni az új munkatársak fejlődését. A beilleszkedési rendszerek a támogató szervezeti kultúra keretei között segítik egy adott szervezet új tagjainak tanulási folyamatait különféle szervezeti tevékenységekkel. Ennek eszköze lehet például a mentorálás. A mentorálási modellek két fő csoportját a kollegiális modellek, valamint a hierarchikus modellek jelentik. A kollegiális modellek esetében a mentor által nyújtott iránymutatásokon és támogatáson van a hangsúly. Ez az alulról felfelé irányuló megközelítés elsősorban a közösségi tanulást és a kollegiális párbeszédet alkalmazza. A hierarchikus modelleknél a mentorálás alkalmazása kötelező jelleggel van előírva, és a mentorálási folyamat fontos részét képezi az ellenőrzés és az értékelés. Összességében elmondható, hogy a beilleszkedési rendszerek jelentős szerepet töltenek be a minőségi ifjúsági munka megteremtésében.

A szakmai tanulmányi folyamatok egyes szakaszai mind önálló lépést jelentenek a gyakorlati munkába történő bevezetés során. A tanulmányban három szakaszt vizsgáltak meg részletesebben. Az ifjúsági munkával kapcsolatos korai tapasztalatok, valamint az aktív szerepvállalás mögött álló személyes motivációk elemzése azt mutatta, hogy a területen dolgozók közül sokan már a tanulmányaikat vagy a területen való elhelyezkedést megelőzően rendelkeztek az ifjúsági munkával kapcsolatos személyes tapasztalatokkal. Ezek a személyek nonformális és informális tapasztalatok szerzésével kezdték meg az ifjúsági területtel kapcsolatos tanulmányaikat. Az ifjúságsegítővé válás mögötti motiváció sokféle lehet: pozitív személyes élmények, egy szakmai példakép követése, egy jobb társadalom építésének szándéka, vagy az, ha valaki fiatalokkal szeretne foglalkozni. Az ifjúsági munkába való bevezető folyamatok elemzése megmutatta, hogy milyen sokféle eszközzel lehet támogatni az új munkatársak szakmai pályafutását.

Ez idáig még nem készült szisztematikus, nemzeti vagy regionális stratégia az ifjúságsegítők szakemberré válásának támogatásáról, mely lehetővé tenné az alulról szerveződő megközelítések érvényesülését. Ennek hiánya azt is eredményezi, hogy az ifjúságsegítők egy része nem fogja megkapni a szakmai karrierje elején szükséges megfelelő iránymutatásokat.

A szerzők következtetésképpen a következő ajánlásokat fogalmazták meg:

1. A válaszadók többsége több szempontból is hasznosnak találta a formális oktatás keretében szerzett tudást, tapasztalatokat. A kutatási adatok is alátámasztják, hogy a formális oktatás bevezetése nagy mértékben legitimálja az ifjúsági szakterületet.
2. Az ifjúságsegítővé válás mögötti motiváció egyéni vagy társadalmi okokból is fakadhat. A személyes tapasztalatok jelentős szerepet játszanak a szakmát választó emberek döntésében. Az ifjúsági munka társadalmi előnyeinek megfogalmazása segíthet abban, hogy azok a fiatalok is szakmaként tekintsenek az ifjúsági munkára, akik nem vettek részt szakirányú oktatásban.
3. A bevezetéshez kapcsolódó rendszerek (különösen a mentorálás) fontos szerepet töltenek be a szakmai karrier fejlődésének kezdeti szakaszában. Folytatni kell a témakör további tanulmányozását, ugyanis a vizsgált különféle mentorálási modellek, illetve bevezetési rendszerek nem sorolhatók be egy nagyobb csoportba sem. A mentorálási rendszerek átfogó leírása egyelőre nem készült még el. Egy, akár az európai dimenziót is figyelembe vevő, alulról szerveződő bevezetési rendszer modellezése hasznos eszköz lehet az ifjúságsegítők folyamatos képzésének elősegítéséhez.

A tanulmány elérhetősége:

https://pjp-eu.coe.int/documents/42128013/47262613/07_SCRIB.pdf/3d3973ef-2dc1-e277-82ec-615bf942bbcd