Alább az Erzsébet Ifjúsági Alap Önkéntes Expo egyik résztvevője, a Fatima Ház Alapítvány bemutatkozása olvasható.
Szervezet neve: | Fatima Ház Alapítvány |
Elérhetősége: | fatimahaz.alapitvany@gmail.com |
Működésének kezdete: | 2009. |
Földrajzi lefedettsége: | Megyei |
Szervezetünk 2009 óta működik. Fiatalok és gyerekek életkörülményeinek javításával kézügyességük, képességük fejlesztésével foglalkozunk. Alapítványunk munkatársai és önkétesei dolgoznak azon, hogy boldogabbá tegyük a gyerekek életét. Célunk, hogy minden mélyszegénységben élőgyermek életébe legyen egypár boldogóra. Néhány örömteli pillanat megváltoztathatja a gyerekek jövőjét. Egy táborban kapott szépélmény vagy egy karácsonyi kívánság teljesítése boldogsággal tölti el a kisszívüket. Ezek a szépemlékek adhatnak erőt ahhoz, hogy majd felnövekedve akarjanak változtatni az életükön. Célunk elérése érdekében szervezünk gyermek és ifjúsági táborokat, ahol elsősorban a személyiség fejlesztéssel, önértékeléssel és önbizalom fejlesztéssel foglalkozunk. A fiatalok részére nemzetközi táborokat is rendezünk, hogy lehetőségük legyen határokon túli fiatalokkal megismerkedni, kapcsolatokat építeni. Újrahasznosításon keresztül képességfejlesztő foglalkozásokat tartunk a Napsugaras Alkotóházunkban. Az elkészült munkákat, kiállításokra visszük, így a gyerekeknek és fiataloknak lehetőségük van megmutatni a tehetségüket. Ásotthalmon gyönyörű erdei környezetben olcsó szállást és program helyet biztosítunk más szervezetek programjaihoz. Alapítványunk munkatársai is készítenek újrahasznosított termékeket, melyeket webáruházunkban értékesítünk: www.muke.hu. Civil szervezetek részére kis példányszámú nyomtatott és szitázott termékeket készítünk, ezzel segítve civiltársainkat és saját céljaink elérését: https://civil-nyomda.webnode.hu/
Segítjük a mélyszegénységben élő gyermekes a családok boldogulását. Elsősorban élelmiszer adományok gyűjtésével és osztásával járulunk hozzá az életminőségük javításához. Fontosnak tartjuk, hogy legyen mindig mit enni a gyerekeknek és a serdülő fiataloknak.
Az önkéntesség területének fejlesztése szempontjából véleményünk szerint az egyik kulcskérdés az önkéntesek elérése. Egy felület kialakítása és NÉPSZERŰSÍTÉSE, ami olyan lehetne, mint az online vásárlásnál az e-MAG vagy az AMAZON. Nagyon fontos, hogy minden önkéntes olyan munkát kapjon, amiben kedve telik, és tanulni tud belőle. Ezt saját tapasztalatainkkal is meg tudjuk erősíteni, hiszen az önkéntesek toborzása számunkra is nagy nehézségeket okoz. Ha ezt számszerűsíteni kellene, akkor tízes skálán nyolcasra értékelnénk ezt a problémát.
Számos sikeres és emlékezetes önkéntes akció szerveztünk már, ezek közül is kiemelkedő volt például a kórházi ágyak festése, tojástartó várépítés vagy az Ifjúsági szálló építése. És hogy miért érdemes nálunk önkénteskedni? Mert itt családias hangulatban találsz olyan önkéntesmunkát, amivel magad és az alapítványunkat is fejleszted és másoknak is hasznára válsz.
Terveink szerint folytatódik Ásotthalmon az ifjúsági szálló kialakítása, bővítése. Szegeden udvar rendezés lesz, de szeretnénk jótékonysági sport napot, "otthoni környezet tudatos felhasználás" kiállítást, előadást és vásárt is megvalósítani.
Szervezetünk általános célkitűzése, hogy hogy minden gyereknek jusson boldog óra, hogy azok a gyerekek is megtapasztalják boldog játszás örömét, akik szüleinek nincs pénzük drága táborokra. Segítünk a fiataloknak megismerni önmagukat és rátalálni saját életútjukra. Önbizalmat és lelkesedést adunk életcéljuk kitűzéséhez, támogatjuk őket az elindulásban.