kezdőlap / Egy korszak vége! Beszámoló az Erzsébet Ifjúsági Alap projektzáró konferenciájáról
Egy korszak vége! Beszámoló az Erzsébet Ifjúsági Alap projektzáró konferenciájáról
2022. november 23. szerda

Noha a projekt hivatalos lezárása december 31-én esedékes, november 10-én a Youth Hungary 2022-vel egybekötött Zárókonferencia keretében számot vetettünk az Erzsébet Ifjúsági Alap Nonprofit Kft.  EFOP-1.2.3-VEKOP-15-2015-00001 azonosítószámú, Komplex ifjúsági fejlesztések – Új Nemzedék Újratöltve című projektjének hét éve alatt elért eredményekről, legszebb emlékekről és tapasztalatokról, valamint az ifjúságszakma megjelent képviselőivel kicsit a jövőbe is tekintettünk, hogy hogyan lehetne betölteni a projekt lezárulása után keletkező űrt.

Számos interaktív arculati elemmel vártuk az Aranytíz Kultúrház által biztosított impozáns helyszínre, a Tolnay Klári terembe érkező vendégeinket. A regisztrációt követően egy térképen jelölhették, hogy az ország mely részéről látogattak el a konferenciára, de a projekt ideje alatt felhalmozott különböző relikviákból berendezett kiállításunkhoz is hozzájárulhattak saját, a projekthez kötődő kisebb-nagyobb tárgyaikkal vagy fényképeikkel.

Ezeken kívül természetesen kávéval, frissítőkkel és aprósüteményekkel is kedveskedtünk a megjelenteknek, hogy energiával telve vethessék bele magukat a szakmai programba, mely Mohay Gergely, a KIM Fiatalokért Felelős Főosztály, főosztályvezetője és Ament Balázs, az Erzsébet Ifjúsági Alap ügyvezetőjének ünnepélyes köszöntőbeszédével vette kezdetét.

Az előadók közül elsőként Tiszolczi Péter, a projekt szakmai vezetője lépett a színpadra, aki sajátos, szórakoztató stílusában nyújtott áttekintést a projektről és annak eredményeiről. Őt Székely Levente, az MCC szakmai műhelyének műhelyvezetője követte, aki az Erzsébet Ifjúsági Alappal közösen elvégzett ifjúságkutatásokról értekezett, nagy hangsúlyt fektetve a négyévente megismételt kutatások eredményei alapján kirajzolódó tendenciákra az ifjúságot érintő legfontosabb témákkal kapcsolatban.

A projekt egyik fontos pillérét képezték az ifjúságszakmai és önkéntes képzések, melyek eredményeibe és tapasztalataiba Fehérvári Krisztina, képzési alprojektvezető, felnőttképzési szakmai vezető, valamint Dr. Benczéné Csorba Margit, tréner adtak bepillantás.

A délelőtti szakasz zárásaként a projekt egyik keserédes fejezetéről, a 19 megyeszékhelyen és Cegléden létrehozott közösségi terekről halhattunk beszámolót Szabó Beáta, hálózati koordinációs alprojektvezetőtől. Ezekben az intézményekben 2016-tól egészen a covid-járvány miatti 2020-as bezárásukig rengeteg fiatal fordult meg és szerzett életre szóló élményeket, amelyek felidézése láthatóan a hallgatóságban és az előadóban is meghatódottságot okozott. Noha a hangsúlyt megpróbáltuk a szép emlékekre fektetni, némi hiányérzet azért maradt bennünk, hiszen a víziót, miszerint ezek a terek önfenntartó módon a projekt lezárulta után is működőképesek maradtak volna, sajnos nem sikerült megvalósítani.

Az egyes programelemek közti sallangmentes átmeneteket a rendezvény két házigazdája, Szunyi Bea és Vajda Árpád szavatolta, így a sokak által már nagyon várt szendvicsebéd is ők jelentették be. A finom falatok elfogyasztása közben a résztvevők megvitathatták a hallottakat is.

A délutáni etap egy kerekasztal-beszélgetéssel vette kezdetét, ahol Vajda Árpád értő moderálása mellett részt vett:

  • Mohay Gergely (KIM Fiatalokért Felelős Főosztály, főosztályvezető)
  • Kovács Péter (Nemzeti Ifjúsági Tanács, elnök)
  • Bálint Andrea (Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, elnök)
  • Kósa András Csaba (Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetsége, elnök)

 

A szakemberek felidézték a projekttel kapcsolatos legszebb emlékeiket, és mind egyetértettek abban, hogy az ifjúságszakma az Erzsébet Ifjúsági Alap megszűnésével egy nagyon fontos háttérintézményét veszti el. Ennek kapcsán előremutató diskurzus alakult a projekt lezárását követő űr betöltését illetően, és konszenzus alakult ki abban, hogy ez egy olyan megoldandó feladat, ami prioritást kell, hogy élvezzen az elkövetkezendő időszakban.

Ezt követően egy rövid kávészünet alatt két csoportra oszlott a közönség, hiszen külön helyszíneken megvalósuló workshopokkal folytatódott a program. A nagyobb létszámú foglalkozás tematikája kétirányú volt, hiszen egyrészt a helyi szintű ifjúságügy és kortárssegítés mentén alakult ki közbeszéd, másrészt két jógyakorlat bemutatása révén inspirálódhattak a résztvevők.

Hasonló lelkesedéssel valósult meg a másik workshop, ahol a meghívott önkormányzati szereplők és ifjúsági referensek tapasztalataira alapozva boncolgattuk az önkormányzati ifjúsági stratégiaalkotási folyamatoknak azt a dilemmáját, hogy tudatos tervezéssel vagy ösztönös cselekvési formákkal célszerű-e hozzáállni ehhez a kérdéshez.

A beszélgetések eredményeit és a konklúziókat a témavezetők ismertették, majd a konferenciát lezáró büfévacsora előtti utolsó programra is sor került, mely egy sok esetben vicces kérdésekből álló közös kvíz volt Farkas Zita moderálásával, ahol mindenki megcsillogtathatta tudását a projekt hét évének emlékezetes, meghatározó vagy éppen megmosolyogtató eredményeivel, eseményeivel kapcsolatban. 

A szakmai programok és a közös vacsora végeztével kötetlen formában még éjszakába nyúlóan folytatódtak a beszélgetések szakmáról, élményekről, emlékekről, és arról a vissza-visszatérő érzésről, hogy milyen lesz az élet december 31-e után, az Erzsébet Ifjúsági Alap nélkül.

A lap alján a rendezvényen készült képekből összeállított galária, és az előadások prezentációi is megtalálhatóak.

Letöltések

Galéria

Szerző: Toronyi Dávid
TOVÁBBI TARTALMAK
Ez is érdekelhet
Copyright © 2020 Erzsébet Ifjúsági Alap.
Minden jog fenntartva.
Az oldal az Európai Szociális Alap támogatásával, az EFOP-1.2.3-VEKOP-15-2015-00001 projekt keretében jött létre.