kezdőlap / 30 éve a fiatalok szolgálatában - Beke Pál Emlékcímet kapott Szabó Enikő
30 éve a fiatalok szolgálatában - Beke Pál Emlékcímet kapott Szabó Enikő
2021. december 13. hétfő

Az ifjúsági szakma egyik legrangosabb elismerésével, Beke Pál Emlékcímmel tüntették ki Szabó Enikőt, aki közel 30 éve dolgozik -  vagy a saját szavaival élve tevékenykedik - Gyulán a fiatalság érdekében. Ennek apropóján beszélgettünk vele múltról, jelenről és jövőről. 

A díjról: a Beke Pál Emlékcím célja példaértékű közösségi, kulturális, művelődési és ifjúsági szervezetekben, intézményekben, hosszú ideje, példamutató, adaptálható, innovatív tevékenységet végző szakemberek elismerése. Olyanoké, akik arra adnak választ: miképpen lehet megerősíteni, megadni, megszerezni vagy épp visszaadni, visszaszerezni a meglévő, a valaha megvolt vagy az esetleg még meg nem tapasztalt méltóságot. Azt, amely tartást ad az egyes embereknek, közösségeknek, településeknek, térségeknek, illetve saját maguknak. Amelynek birtokában úgy érezhetik: nem csak lakosai, hanem polgárai településüknek, országuknak, Európának. Az Emlékcím tulajdonosainak közös tulajdonsága, hogy mindezt közösségi alapon, a méltóságukat kereső és megteremtő emberekkel együtt, nem csupán értük, hanem velük közösen teszik.

Kezdjük az elején! Mesélj egy kicsit magadról, és hogy hogyan csöppentél bele az ifjúsági szakmába! Tervezett életpálya volt, vagy csak erre sodort az élet?

Én 14 évesen ismerkedtem meg ezzel a világgal, Zánkán a régi ifi táborokon vettem részt. Aztán 1989-90-ben megalakult a Zabhegyező Gyerekanimátorok Egyesülete, és onnan már nem volt visszaút. Ott olyan emberekkel ismerkedhettem meg és dolgozhattam együtt, akik azóta is a szakma krémjéhez tartoznak. Ekkor még mindig csak 16-17 éves lehettem, de már a létrehoztuk az egyesület gyulai csoportját. Gyerekeknek programokat csináltunk, ahhoz a pénzt elő kellett teremteni, kéthetente gyerekklubot működtetünk, és gondoskodni kellett az utánpótlás neveléséről is, hogy a munka folytatódhasson azután is, hogy mi már nem tudtunk ebben olyan aktívan részt venni. Ezzel akkor mi – nem tudatosan – egy űrt töltöttünk be, hiszen a kisdobos és úttörő szervezetek megszűnésével már nem voltak olyan programok és közösségi terek, ahova az akkor felnövekvő fiatalok el tudtak volna menni, így ezek a kiskamaszok körénk csoportosultak. 1990-től egészen 2003-ig működött ez a gyulai csoport, majd úgy döntöttünk, hogy mi egy saját szervezetet szeretnénk, ezért 2003-ban létrehoztuk a Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Egyesületet, aminek nem csak alapító tagja, hanem mozgató rugója is lettem. Egészen 2012-ig a napi munkám mellett segítettem az egyesület működését. Kortárssegítő és animátor képzéseket csináltunk, évente nyári tábárokat szerveztünk, kézműves ,– és személyiségfejlesztő foglalkozásokat, gyerekklubokat tartottunk, majd 2007-ben a Kortársegítő Képzésbe vágtunk bele, 2009-ben pedig elindítottuk az egyik legnagyobb projektünket, a Hetedhét Játékvárost, ami egy tíz napos demokráciára és életre nevelő tábor, de a szervezése egy egész éven át tartó folyamat. A sok feladat már annyira leterhelte a kapacitásainkat, hogy 2013-tól a Mi egy Másért Egyesület működését 2 főállású alkalmazott is segíti. Ezzel párhuzamosan 2014-ben elkezdtük a Gyulai Ifjúsági Központot is működtetni, így egészen napjainkig ez a két szervezet párhuzamosan és egymást segítve tevékenykedik a településen. Mindeközben folyamatosan fejlesztettem magam, Szombathelyen levelező képzésen művelődésszervező és drámapedagógus alapszakot végeztem, majd Pécsett ifjúságsegítő és ifjúsági szakértő szakon tanultam. Gyógypedagógia, projektírás, emberjogi tréningek, Compass képzések, és még számtálan olyan területet lehet sorolni, amiben szükségét éreztem, hogy fejlesszem magam annak érdekében, hogy még jobban tudjam segíteni a fiatalokat. Összességében azt mondhatom, hogy nem volt tervezett életpálya, hiszen a pedagógusi vagy az óvónői hivatás felé is terelgettek, ám az élet úgy hozta, hogy az ifjúsági munka területén találtam meg a helyem.

Mit gondolsz, mi az, amiben kiemelkedsz az ifjúsági szakemberek közül, és ami miatt egy olyan nagy presztízsű szakmai díjjal jutalmaztak, mint a Beke Pál Emlékcím?

Én ismertem személyesen is Pali bácsit, pontosan tudom, hogy ő ifjúsági szakmai téren mit tett le az asztalra. Ő fektette le azokat az alapokat, amelyek mentén mi most tudunk dolgozni, és én ehhez képest semmi különöset nem csinálok. Teszem a napi dolgomat, reagálok a változásokra, próbálok forrást teremteni, értéket közvetíteni és példát mutatni a fiataloknak. Fontos küldetésemnek tekintem, hogy megértsék a mai kamaszok, hogy miért jó dolog önkéntesnek lenni, mert ezen a területen sajnos Magyarország le van maradva. A Hetedhét Játékváros, amit már 13 éve csinálunk biztos sokat nyomott a latba, vagy az, hogy amikor bejött a covid, nem dobtunk el kapát-kaszát, és hagytuk magára a közösségeinket, hanem átálltunk online megoldásokra. Jelenleg is hibrid módon működünk, tehát a személyes jelenlét mellett az interneten is jelen vagyunk. Valószínűleg az is eljutott a döntéshozók fülébe, hogy a nálunk megfordult fiatalok nagy részével nem átmeneti a kapcsolat, hanem tartós, és tudják, hogy segítségért, tanácsért vagy támogatásért mindig van hova fordulniuk. Én úgy érzem, hogy a közösségi munkának az az egyik legfontosabb ismérve, hogy ezek a kötődések hosszútávon is megmaradjanak, és hogy lépesek legyünk egy olyan helyet biztosítani, amiről a fiatalok tudják, hogy bármennyi idő is telik el, mindig tárt karokkal várjuk őket. 

Ha már Te is kiemelted a Hetedhét Játékvárost, tudnál erről egy picit bővebben beszélni?

Ez egy 10 napos tábor, ami játékos formában az életre tanítja a gyerekeket. Általában a 8-12 éves korosztályból 240 gyerek szokott részt venni rajta. Nagyjából 70-80 segítő közreműködésével 3-4 nap alatt átalakítunk egy iskola épületét, és ott tartjuk a tábort. A segítők a 14 éves önkéntestől az egyetemistán át a nyugdíjas pedagógusig a legkülönbözőbb korosztályokból érkeznek. Maga a tábor egy város a városban, ahol a gyerekek műhelyekben dolgoznak, fizetést kapnak, ami után adóznak, majd a megmaradt részből tudnak költekezni. A Játékvárosban minden olyat működtetünk, ami egy igazi városban is megtalálható: önkormányzat, bank, bíróság, rendőrség, sütöde stb. A gyerekek csinálják az ebédet, szervezik a szavazásokat (mindenki szavazó, és mindenkire lehet szavazni), óránként műhelyt kell váltaniuk, amit a munkaügyi hivatalban tehetnek meg. Nagyon fontos, hogy ugyan mindenben segítünk nekik, de nem helyettük, hanem a kezük alá dolgozunk. Csak az első két órában kötelező a munka, utána azt csinálnak, amit szeretnének, de hamar rájönnek, hogy minden pénzbe kerül, így ha nem kerestek eleget, nem tudják igénybe venni a szolgáltatásokat, vásárolni az ajándékboltban vagy az utazási iroda segítségével lovagolni, strandra vagy reptérlátogatásra menni. Lehet házasodni, ami után itt is adókedvezmény jár, tehát tényleg ugyanazokkal a dilemmákkal találkoznak, mint a való életben fognak. Döntéseket kell hozni, hogy milyen munkát végezzenek, kire szavazzanak, kivel házasodjanak, mire költsék a munkával megkeresett pénzüket stb. Kizáró ok nincs, bármilyen betegséggel élő vagy hátrányos helyzetű gyereket szívesen látunk ezen a rendezvényen, amit már 13 éve megrendezünk. Terveink között szerepel, hogy a rendszert átdolgozzuk a 14-15 éves korosztály számára is, ahol a vállalkozói ismeretek fejlesztését helyezzük a központba, de ez még kezdeti fázisban van.

Ezek alapján valóban úgy tűnik, hogy jó helyre került a Beke Pál Emlékcím, amit ha jól tudom, még fizikailag nem kaptál meg, hiszen online keretek között zajlott a díjátadó. Azóta eltelt már egy kis idő, talán volt lehetőséged feldolgozni a történteket, meg tudnád fogalmazni, hogy mit jelent számodra ez az elismerés?

Jól tudod, még nincs a birtokomban a díj, de fotóm már van róla. Biztos más lesz, ha a kezemben foghatom, hazahozhatom és büszkén megmutathatom a többieknek, hogy „tessék, ezt kaptuk közösen”. Mert a munkatársaim, a fiatalok, a családom nélkül biztos, hogy nem jutottam volna el idáig. Ezúton is köszönöm nekik a támogatást. Egyébként sose pályáztam díjakra, ennek ellenére ez már a harmadik. Érdekes, hogy az első kettő azóta már gyakorlatilag nem is létezik. 2009-ben -ben Miniszteri Dícséretben részesültem, de már nemigazán adnak ilyet ifjúságszakmai szereplőnek (azt ne kérdezd, hogy miért), illetve ezt 11 évvel megelőzően Mobilitási Ifjúsági Díjat kaptam, ami azóta megszűnt. Amikor a Beke Pál Emlékcímet létrehozták, városunk akkori ifjúsági referense, aki sajnos már nincs köztünk, azt mondta egy a díjról szóló beszélgetésünk kapcsán, hogy „és amikor majd megkapod…”. Ezt akkor én nem is vettem komolyan, de most eljött ez a nap is, és ő nem láthatja, hogy a jóslata bevált, ez azért egy kis szomorúságot is ad ehhez az egészhez, mindamellett, hogy borzasztó büszke és boldog vagyok.

Sokat beszéltünk arról, hogy az elmúlt 20-30 évben Te mit adtál a közösségnek, de mi az, amit Te kaptál a szakmától, fiataloktól és az egész ifjúsági területtől.

Nekem rengeteg gyerekem van, bár nem én szültem őket. Ezt pont úgy kell elképzelni, mint egy családot, hogy lehetnek bármilyen messze, bármekkora időszak telhetett el, hogy nem beszéltünk, de ha szükségük van rám, vagy nekem rájuk, mindig ott vagyunk egymásnak, hogy segítsünk. Nagyon sok szeretet kaptam, és bennem kialakult egy ősbizalom az ifjúsági szakemberek és a fiatalok irányába.  Én azt tapasztaltam, hogy ha kértem bármit a kollégáimtól vagy a fiataloktól, akkor annak oka volt, ha nem csinálták meg, és általában szóltak, hogy "figyelj, meg fogok csúszni", de még sosem csalódtam olyan értelemben bennük, hogy ott hagytak volna a lecsóban. A fiataloktól megtanultam, hogy nem kell mindenre rágörcsölni, el kell engedni néha dolgokat, és lehet játékosan, de komolyan élni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy amikor munkába megyek, és kérdezik, hogy „Mész dolgozni?”, akkor azt tudom felelni, hogy „Nem, megyek tevékenykedni”.

Nemrég zajlott le az Ifjúsági munkatársak országos találkozója, melyen központi téma volt a szakma presztízse és az ifjúsági munkát érintő problémák feltárása. Adódik a kérdés, hogy mint gyakorló szakember ezzel kapcsolatban Te milyen véleményeket tudnál megfogalmazni?

Nekem 2017 óta vannak markáns véleményeim, ezt mindenki tudja, és sokak szemében emiatt nem is vagyok túl népszerű. Nekünk regnáló szakembereknek óriási felelősségünk van abban, hogy az ifjúsági területet "szakmásítsuk", tehát a külső szemlélő számára látható és érthető legyen, hogy mit csinálunk. Ha azt mondjuk, hogy pedagógus mindenki tudja, hogy mire gondolunk. Ha a szociális munkásról beszélünk, mindenki tudja, hogy ő mit csinál. De az ifjúsági szakemberre kapcsolatban általában csak legyintenek, és azt mondják, hogy ”ja, ők azok, akik játszanak a gyerekekkel vagy valamit marháskodnak”, és igazából fogalmuk sincs, hogy valójában mivel foglalkozunk. Ezen kell változtatni, például egy új fogalomtár létrehozásával, mert a régi már elavult. El kell érni, hogy a lehető legtöbb településen legyen ifjúsági referens. Fontos volna azt is megérteni, hogy a fiatalokat helyben tartani vagy visszavonzani csak akkor lehet, ha gyerekként adtunk nekik valamit, és úgy érzik, hogy fontosak a közösség számára. Nem minden a ház és a jó fizetés, mert ha vannak élmények, az lehet, hogy nagyobb szempont lesz a fiatalok elvándorlásának megállításában, mint az anyagi javak. Ez egy hosszú és rögös út, de el kell indulnunk rajta, hogy a szakma fejlődő pályára álljon.

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, nem csak rátok, tapasztalt szakemberekre, hanem egy új, felkészült és motivált nemzedék kinevelésére is szükség van. Mit üzennél, és milyen tanácsokat adnál azoknak a fiataloknak, akik erre a pályára készülnek?

Nagyon nagy kihívás és kaland ezen a téren dolgozni, de rengeteg öröm és lehetőség is van benne. Kitartás, hit, energia, erő mind kell hozzá, és ami még nagyon fontos, hogy megfelelő társakat találjunk. Egyedül ebben a szakmában nem lehet Don Quijote módjára szélmalomharcot vívni, mert bele fog fásulni az ember. Nagyon remélem, hogy a következő generációnak már nem kell azokat a csatákat megvívnia, mint nekünk, és egy ismert és elismert szakmában tudnak majd érvényesülni.

Szerző: Toronyi Dávid
TOVÁBBI TARTALMAK
Copyright © 2020 Erzsébet Ifjúsági Alap.
Minden jog fenntartva.
Az oldal az Európai Szociális Alap támogatásával, az EFOP-1.2.3-VEKOP-15-2015-00001 projekt keretében jött létre.